Asztrofotózás: Bolygófotózás a gyakorlatban

Sziasztok,

A következőkben a bolygófotózásról fogok írni (illetve arról, hogy én hogyan csinálom, egy aktuális égitesten a Szaturnuszon bemutatva), igazodva a magyar viszonyokhoz, azaz kb. a mindenki által beszerezhető viszonylag nem túl drága felszerelés felhasználásával, némi videós segédanyaggal megtámogatva.

Nézzük is, hogy elméletben mire van szükségünk hozzá elsősorban:

  • Egy minél nagyobb értelmes nagyítás adó távcső (a távcsövek értelmes legnagyobb nagyítását az átmérő mm-ben *2-ként szokták számolni, tehát például egy 15 centi átmérőjű távcső legnagyobb nagyítása ~300x)
  • Motoros vezérlésű mechanika: bolygófotózás során általában 1-2 perc hosszúságú videókat készítünk, tehát olyan mechanika kell ami egyrészt a tubust stabilan tartja, másrészt képes legalább ennyi ideig a kamera látómezejében tartani a bolygót, lehetőleg minél kisebb elmozdulással. Nem szükséges GOTO, elég lehet akár sima egymotoros vezérlésű mechanika is, ha jól van beállítva.
  • egy CCD kamera, ez lehet a Magyarországon igen népszerű Scopium bolygókamera vagy a szintén népszerű SPC900NC, illetve ma már szinte bármilyen más bolygózásra fejlesztett kamera is kapható (határ a csillagos ég, árban is)
  • Fókusznyújtók: különböző barlow lencsék a megfelelő fókuszhossz megtalálásához (ezzel “nagyítunk”)
  • egy laptop, amivel rögzítjük a kamera által közvetített anyagot
  • Tiszta, lehetőleg remegésmentes stabil légkör! (sajnos erre nincs ráhatásunk)

És nézzük, hogy példákhoz én milyen felszerelést használtam:

  • Mechanika: EQ-5 GOTO
  • Távcső: SkyWatcher 150/750, 200×1000
  • Kamera: Scopium bolygókamera
  • Barlow: 1.5x, 2x, 2.5x, 3x plusz 5-8-12 cm hosszú műanyag csövek, amiknek az átmérője megegyezik a barlow átmérőjével, ezekkel a fókuszt tovább tudjuk nyújtani. A csövek használatát talán sokan alul becsülik, de az én tapasztalatom alapján sokkal jobb képeket lehet elérni velük mint szimplán csak a barlow-kal, mivel gyakran az ideális fókusz az két barlow kombináció között van. Az 1.5x barlow az a 2x barlow-ból származik mivel annak lecsavarható a vége és ilyenkor csak 1.5x a fókusznyújtás.

Felvétel rögzítése

A felvételek rögzítéséhez én az AMCAP nevű programot használom, de van még pár más kiváló program is (pl. SharpCap). Általában 60-120 másodpercnyi anyagot rögzítek, ez 1800-3600 képkockát jelent, és mivel a Scopium raw formátumban vesz fel, ez méretileg kb. 1-2 GB-os videót jelent. Egy este alatt általában 8-10 ilyen videót készítek (majd utólag derül ki, hogy melyik lett a legjobb), szóval legyen tárhelyünk mert ez legalább 10-20 GB helyet fog elfoglalni a gépünkön.

Scopium kamera beállításai/ideális fókuszhossz megtalálása

Amikor elérem az ideális legnagyobb fókuszt, akkor általában következő értékeket használom:

  • Exposure time: 34.15ms (ez a max)
  • Gain: 41.9db (max)
  • Frame rate: 30 fps
  • Gamma: ~0.8
  • Contrast: ~20

Persze most mindenkiben felmerülhet a kérdés, honnan tudom, hogy mi az ideális legnagyobb fókuszhossz? A válasz viszonylag egyszerű, akkor amikor maxra húzott gain és exp time mellett a bolygó nincs beégve, a részletei jól kivehetőek, de még nem szemcsés a kép. Ha a fenti két maxra húzott érték mellett azt tapasztaljuk, hogy a bolygó vagy annak közepe szinte beég a képbe, akkor a fókuszhossz túl rövid, a tubus elbírna még hosszabb nyújtást is (persze ilyenkor is lehet jó képeket készíteni ha lejebb vesszük az exp időt vagy a gain-t, de ez azt jelenti hogy nem használjuk ki a kamera képességeit maximálisan). Ha viszont a kép szemcsésre vált, akkor túllőttünk a célon, visszább kell venni a nyújtásból. Ezen esetek bemutatására lentebb található pár fotó is.
A gamma és a contrast értékei felvételenként eltérnek a légkör viszonyaitól függően, a gammát addig szoktam húzni amig megszűnik a kép zajossága de még viszonylag sok részlet megmarad, ez kb. ~0.8 körül szokott bekövetkezni, a contrastot pedig az élességszabályzáshoz szoktam használni, de az is a ~20-as érték körül szokott mozogni, ezt mindenki magának találja ki.

Fókusznyújtás

Bolygófotózás esetén a CCD chipre eső fényt a fókusz nyújtásával tudjuk szabályozni. Értelemszerűen az elvi cél az, hogy az adott bolygó képe teljesen a CCD chipre essen a lehető legjobban kitöltve azt, így kapjuk a legnagyobb “nagyítást” (valójában felbontást), ez azonban a gyakorlatban általában nem kivitelezhető. Ezt kb. úgy kell elképzelni mint amikor egy projektorral kivetítünk mondjuk egy képet egy 3×3 méteres falra, a képen lévő  autó mondjuk 30×10 cm lesz, de ha meg tudjuk hosszabbítani a fókuszt a projektor és a fal között (pl. hátrébb visszük a projektort) akkor elérhetjük azt, hogy az autó kitöltse a teljes 3×3 métert, és így méretben sokkal nagyobb lesz mint mint az eredeti fókusszal. Egyúttal viszont szembesülhetünk a fókusznyújtás hátrányával is, minél hosszabb a fókusz, annál gyengébb a fényerő mert ugyanaz a fénymennyiség annál nagyobb felületen oszlik el (a projektoros példánál maradva, nem mindegy, hogy három méterről világ a szemünkbe vagy 30-ról). Technikailag ez annyit jelent, hogy 2x akkora fókuszhossz negyed annyi fényerőt jelent. Ha túl hosszú a fókusz, akkor a CCD chipre nem jut elég fény, ami zajt fog okozni és a bolygó képe szemcsés lesz illetve gyenge, homályos is lesz, amin az utólagos feldolgozás sem tud jelentősen segíteni. Ebből következőleg ha nagy nagyítást szeretnénk akkor kénytelenek leszünk minél nagyobb átmérőjű távcsövet vásárolni, hogy nagyobb fénygyűjtő képességgel ellensúlyozzuk a fókusznyújtás általi fényerő vesztést. A következőkben néhány szemléltető példa következik a hibás és a helyes fókusznyújtásról, mind én követtem el:

saturn-noisy-captured

Túl hosszú fókusz = zajos kép

saturn-noisy-processed-denoisy

a feldolgozás után is megmarad a zaj

jupiter-burned-captured

Túl kicsi nyújtás: beégett a bolygó

saturn-good-focus-capured

megfelelő a nyújtás a nyers képen

saturn-good-focus-processed

a feldolgozott kép is kiváló lesz a jó nyújtás után



 


 


 


 

És itt jön be a toldalék csövek haszna (persze erre a célre a a letekert lencse nélküli barlow testeket is használhatjuk ha van elég barlow lencsénk), mert az én tapasztalatom alapján gyakran előfordul, hogy pl. 3x barlow-val még lenne némi tartalék a tubusban, de 3.5x vagy 4.x barlow meg már sok. Ilyenkor (a példánál maradva) a 3x barlow-ba egy pár centis toldalékot berakva még tovább tudjuk fokozni a nyújtást, amíg el nem érjük a maxot. A barlow lencséket egyébként nyugodtan egymásba dughatjuk, ilyenkor össze kell szorozni őket hogy megkapjuk a fókusznyújtást.

És akkor nézzük is az én gyakorlati tapasztalatom SW 150/750 és 200/1000 tubusok esetén Scopium kamerával az ideális fókusznyújtásról például a Szaturnusz esetén:

  • SW 150/750: az ideális nyújtás 3x barlow + toldalék
  • SW 200/1000: 4x barlow + toldalék

Élesre állás

Erre nem tudom mi a hivatalos módszer, az én tapasztalatom alapján a Bahtinov és Hartmann maszk itt nem játszik, így én egy viszonylag egyedi de egyszerű módszert használok erre. Első lépésben a maxra csavarom a gammát, így a bolygó egy fényes lángoló objektumnak látszik, majd addig tekerem a fókuszírózót amíg a bolygó mérete a legkisebb lesz. A gammát azért tekerem maxra, mert én úgy tapasztaltam, hogy ilyenkor a legkönnyebb szemmel nyomon követni a méretváltozást pont a fényesség miatt (de lehet csak az én szemem ilyen). Ha ez megvan akkor visszaállok normál beállításokra, a kép élessége ilyenkor már majdnem jó. Ezután készítek néhány rövid kb. 10 másodperces videót, majd azt Registax-szal gyorsan feldolgozom és a kész kép alapján még finomhangolom az élességet apró tekerésekkel. Minden egyes apró fókuszállítás után jön egy ismételt 10 másodperces videó és feldolgozás ahol összevetem az előzővel a képet, így kb. 2-3 perc alatt meg lehet találni az ideális élességet.

Mindezek után ha megtaláltuk a helyes nyújtást és élességet, és még az ég is kedvez nekünk, akkor nincs más hátra mint elindítanunk a felvételt és hátradőlni a székünkben amíg a felvétel készül.

A Youtuben rengeteg videó található arról, hogy hogyan is néz ki egy ilyen videó, én magam is feltöltöttem egyet a Szaturnuszról, ami az SW 200×1000-es tubussal készült, 4x barlow mellett:

Feldolgozás Registax-szal

Nos ha kész a videó, akkor már csak az utólagos feldolgozás van hátra.
Nyissuk meg a videót Registax-ban, állítsuk a Lowest quality-t 95%-ra (a százalék állítható, attól függően, hogy hány képet szeretnénk összegezni, itt csak azokat összegzi amik elérik a 95%-os minőséget, ha lejjebb vesszük több képet összegez de rosszabb minőségűeket), majd Set alignpoints (itt ügyeljünk rá, hogy tényleg a bolygón legyen a kijelölések, néha téveszt a program), és végül Align.
Ha ez megvan akkor a Stack fülön Stack gomb és ha végzett akkor eljutunk a leglényegesebb ablakhoz a Wavelet ablakhoz. Itt a kép még homályos lesz, de ezen könnyen tudunk segíteni.
A layer 1-2-nél állítsuk a Sharpent 0.2-re, majd szépen kezdjük el a csúszkát húzni kb. 10-15 körülre, így a kép egyre élesebb lesz, amíg el nem érjük a kívánt élességet. Ezután még némi finomhangolásként eresszünk rá egy RGB align-et, ez segít helyretenni a színeket, és máris kész a csodaszép képünk az adott bolygóról. Végül még forgassuk el a képet ahogy nekünk tetszik, esetleg változtassunk a fényességen és kontraszton, majd legvégül nyomjunk egy Do all-t, majd Resize image és méretezzük át a képet mondjuk 150%-ra és mentés.
Néhány képernyőképp a Registax-ban való dolgozásról:

saturn-registax-1saturn-registax-3

 

A fenti videó Registax-szal feldolgozva, végleges formájában így néz ki(rákattintva nagyban is megnyílik):

saturn-big-processed

 

Tippek, trükkök

Végül néhány hasznos kis trükk, amivel sokat segíthetünk a képen.
Ha a bolygó valamilyen színben elüt (pl. nagyon sárga), akkor Registaxban futassunk rajta egy RGB auto balance-t (RGB Balance/Auto), ez többnyire megoldja.

A feldolgozott kép erősen sárgás árnyalatú

A feldolgozott kép erősen sárgás árnyalatú

RGB Balance után megjavul

RGB Balance után megjavul



 


 


 


 


 

Ha a kép háttere zajos, akkor az brightness lejebb húzásával tudjuk némileg ellensúlyozni. Ugyanilyen hatása van ha Irisben betöltjük a képet és kiadjuk a BLACK parancsot.
Továbbá gyakran előfordul, főleg ha a mechanika nem elég pontosan követte az objektumot a felvétel alatt, hogy az összestackelt képek szélén elcsúszás van, ilyenkor ezeket a széleket célszerű levágni.

Reklámok

Mélyég asztrofotózás kezdőknek

Nos, eltelt egy kis idő az előző posztom óta, azóta némileg továbbfejlesztettem az asztrofotós tudásom és a felszerelésemben is beújítottam néhány darabot. A következőkben a saját tapasztalataim osztom meg mélyég objektumok fotózás kapcsán, milyen problémákkal szembesültem mint kezdő és mire érdemes odafigyelni. Ha valakinek a mélyég objektum fogalom esetleg nem mondana semmit, akkor az nem mást takar mint csillaghalmazokat, galaxisokat és csillagködöket, mint például a balra látható Orion-köd vagy a lejjebb látható Androméda galaxis.

Mindenekelőtt, nézzük mi változott a felszerelésemben:
Először is, beszereztem egy EQ-5 GOTO mechanikát, ami két okból volt szükséges: egyrészt ennek a mechanikának a vezetése jóval precízebb, a motorok sokkal pontosabbak mint az EQ-3+óragép páros, másrészt a GOTO-nak köszönhetően nagyságrendekkel gyorsabbá vált a mélyég objektumok megtalálása, mint csillagtérképek segítségével. Sajnos ezek az objektumok legtöbbször olyan halványak, hogy a keresőtávcsőben sem látszanak, de még az okulárban is csak halovány fehéres pacák, így ami GOTO-val egy pár perces manőver, az GOTO nélkül bizony jelentős időt tud elvinni.

Ezen felül a mélyég fotózáshoz be kellett szereznem egy tükörreflexes fényképezőgépet, így végül egy Canon 350D mellett döntöttem, ami mint később kiderült jó választás volt. Mivel egyébként az asztrofotózás kellékeinek az ára elég magas, én szinte mindenből használtat szereztem be, mivel igy jelentős összeget tudtam megspórolni, másoknak is azt tudnám tanácsolni, hogy célszerű megfontolni a használt cuccok beszerezését mielőtt horror összegeket adna ki egy olyan hobbira, ami esetleg nem jön be neki.

Maga a távcső maradt a régi jól bevált, egy SW 150/750-es tubust használok. Ezen felül beszereztem egy pótakksit a Canon-hoz, illetve egy 4GB-os memória kártyát is, mivel a raw képek igen sok helyet foglalnak (kb. 50MB/kép). Ami hasznos kütyübe még beruháztam, az egy programozható távkioldó ami kb. 10e forintos áron beszerezhető és mint nevéből is látszik, képes arra hogy a beállított időközönként megadott idejü expozícióval képeket készítsen. Ezt az ember leginkább akkor tudja értékelni, amikor egy fogcsikorgató hideg, ámde hihetetlenül tiszta téli éjszakán akar néhány tucat képet készíteni egyenként 2 perces expozícióval. Nincs is ilyenkor jobb, mint a meleg szobában egy forró teát szürcsölgetni miközben a felszerelésünk automatikusan készíti a képeket.

Távkioldó kapcsán érdemes egyébként alaposan kutatni a neten, mert a gyári távkioldó a Canon-okhoz rendkívül drága, az én 350D gépemhez egyébként egy TM-C1-es típus való, amit én itt tudtam beszerezni a legolcsóbban (amúgy 30-40e Forintba kerülnek…). Utólag annyi átalakítást kellet eszközölnöm, hogy a 3 vezetékből – ami a mini jack dugó felé megy –  kettőt össze kellett kötnöm, valószínűleg az egyik belőle a fókuszáláshoz kellett volna, ami viszont nekem gondot jelentett az asztrofotózások során. A két vezetéket találomra is eltalálhatjuk, de egyébként a fekete színű a föld, tehát a másik kettőt kell összekötni.

Ezek után nem volt más dolgom, mint a GOTO pontos betanítása után összerakni a felszerelést, ráállni a megfelelő objektumra és elkészíteni a szükséges képeket. Az én tapasztalatom alapján a fenti mechanika külső korrekció nélkül pontos pólusra állással kb. 2-3 perces expozíciós idejű képeket tesz lehetővé, ezt követően már nagyon látványos lesz a csillagok bemozdulása. Ha valaki ennél hosszabb expozíciós időre vágyik akkor ahhoz külső vezetőtávcső szükséges. Én egyenlőre erre még nem ruháztam be, ez majd egy harmadik fázis lesz.

Képekből alapvetően “szokásos” képeket szükséges elkészítenünk, én általában 5-6 light képet készítek egy objektumról, plusz 2-3 flat képet és 2-3 dark képet, de természetesen érdemes minél több képet készíteni, annál jobb lesz az átlaguk.

Ha a képeink készen vannak akkor nincs más hátra, mint az utólagos digitális feldolgozás, amire rengeteg ingyenes és fizetős szoftver van, én általában az egyszerűen használható DeepSkySteckert használom a képet összerakásához,és természetesen a további utómunkákhoz még használható a Photoshop/Gimp stb, ki mihez érez késztetést.

És akkor az én főbb észrevételeim/tapasztalataim:

A legelső és legfontosabb:

Muszáj beszerezni a minimálisan szükséges felszerelést, ha ebbe az irányba indulunk, mert hiába próbáljuk meg fejleszteni a mélyég fotózásra alkalmatlan cuccot, az csak a pénzt viszi el illetve nem kevés munkát és idegességet is okozhat.

Hogy néhány példát is mondjak említésképpen: a klasszikus kompakt digitális fényképezőgépek nem alkalmasak mélyég asztrofotózásra, ehhez DSLR szükséges (vagy direkt erre a célra kifejlesztett kamera, de ez a drágább). Épp ezért felesleges hozzájuk bármiféle kameradaptert és hasonlókat venni, mert az nem sokat fog változtatni a képen, cserébe elvisz egy csomó pénzt. Vagy neki lehet állni egy gyenge mechanikát erősebbé, precízebbé tenni (pl. csapágyakat cserélni benne), de ez megint csak rengeteg munka, idő, anyagbeszerzés és a végén ott fogunk állni mintha lecseréltük volna egy erősebb mechanikára (illetve nem ugyanott, mert ráment egy csomó időnk és talán még árban is többe leszünk).

Íme egy-egy saját képem az Andromédáról, az elsőt egy rögzített kompakt fényképezőgéppel készítettem, a másikat pedig már a Canon-nal. Azt hiszem belátható hogy a kompakt gép képe soha nem fogja megközelíteni a DSLR-t akárcsak távolról is, már csak a nagyon rövid beállítható expozíciós idő miatt sem (általában max 8-15 másodperc amit ezek a gépek engednek).

Androméda egy kompakt géppel

Androméda DSLR-rel

Továbbá, habár kezdőként én is reménykedtem benne, de a klasszikus Scopium bolygókamera sem alkalmas mélyég képek készítésére, lévén ez is csak egy átalakított webkamera, a maximum amit el lehet érni vele az annyi, hogyha találunk egy nagyon fényes csillagot akkor az egy halvány pöttyként látszik a fekete háttéren a kamera képén.

A másik tapasztalatom pedig az, hogy a DSLR-ből sem szükséges beszerezni a legújabb legdrágább modellt ha csak az asztrofotózás a cél, bőven megteszik az olcsóbb modellek is. Például az én 350D-m mellet volt szerencsém használni egy 1100D-t ami már rendelkezik a live view funkcióval (az LCD kijelzőn mutatja a képet a szokásos kereső helyett), nos az LCD kijelzőn nem látszott a csillagköd, míg a szabad szemes keresőjében igen, szóval ennek az extra funkciónak sem vettem volna hasznát az asztrofotózás során.

A fentieken kívül pedig ami még nagyon fontos az a jó “seeing”, azaz a jó látásviszonyok. Sajnos ilyenből nagyon kevés van egy évben, de korábban nem véletlen írtam a fagyos téli éjszakákat, nekem volt szerencsém olyan kristálytiszta éghez ezen a télen, hogy már 1 perces expozícióval is olyan képet tudtam készíteni amihez máskor 2-3 perc sem volt elég.

És akkor pár szó arról, hogy mi is a megfelelő felszerelés:
Az én tapasztalatom alapján, ha mélyég asztrofotózni akarunk, akkor ahhoz minimum szükséges egy EQ-3+óragép vagy GOTO, de ez tényleg a minimum, ha egy kicsit is komolyabban akarjuk venni a dolgot akkor egy EQ-5 vagy EQ-6 GOTO a szükséges mechanika (természetesen felfelé nincs limit ennél jobb is lehet). Tubus szempontjából egy 150/750-es (amilyen én használok) már egy jó kiindulópont, de ha komolyabb képeket is akarunk egy célszerü beszerezni egy 200/800-as asztrográfot. Ezen felül pedig a külső vezetés sem árt, ha szeretnénk 2-3 percnél hosszabb expozíciót egy képnek, de ez első körben még elhagyható.

Végül, de nem utolsósorban még egy “apróság”, amiről eddig nem volt szó, pedig legalább ugyanolyan fontos, ha nem jobban mint a felszerelés: a mélyég asztrofotózáshoz sok-sok idő, kitartás és tanulás szükséges.

Hogy mennyire fontos is a tanulás, azt a következő két képpel tudnám bemutatni. Mindkét kép pont ugyanazzal a felszereléssel készült és mindkettőt én magam készítettem, csak épp a bal oldali még az első próbálkozásaim egyike volt, míg a jobb oldali már nagyjából 4 hónappal később, rengeteg gyakorlás, utánaolvasás és kísérletezés után.

Orion 1

Orion 2

És ha már együtt van mind a távcső a mechanikával, mind a kamera és még az ég is megfelelő volt a képek készítéséhez, akkor se feledjük el, hogy digitális utómunkával olyan hihetetlen részleteket is elő lehet csalogatni a képekből amik elsőre nem is látszanak rajta.

Végül néhány általam készített kép a fenti felszereléssel a galériában (csak hogy lássuk, mire lehet számítani kezdőként):

Mélyég galéria

A digitális utómunkához illetve magáról az asztrofotózásról hasznos háttéranyagok:

Digitális mélyégfotózás

Éder Iván: képfeldolgozás mesterfokon

Digitális asztrofotózás: kezdetek

Habár jó pár éve foglalkozok már amatőr csillagászattal (és már gyerekkoromban is egy binokulárral rohangáltam nyári éjszakánként), asztrofotózással csak az elmúlt pár hónapban kezdtem el foglalkozni. Miután már szereztem némi tapasztalatot a témában, úgy döntöttem, hogy azt ezen poszt keretében meg is osztom, főleg hogy a leírások jó része ugyan elmondja a lényeget, de azt nem hogy mégis milyen képekre számíthatunk adott eszközökkel és kamerákkal.
Előrebocsátom, hogy a következőkben nem a profi asztrofotózásról lesz szó és nem is fogom érinteni az asztrofotózás minden területét, sokkal inkább azt próbálom bemutatni, hogy egy kezdő milyen problémákkal szembesülhet és mire számíthat ezen a területen illetve hogy én miket tapasztaltam a saját próbálkozásaim során, milyen felszereléssel/technikával milyen képeket lehet készíteni.
Szóval ez inkább egy kezdőktől kezdőknek típusú leírás lesz. Mivel ezen a területen még én magam is kezdőnek számítok, nézzétek el ha valamit nem teljesen tökéletesen fejtettem ki.
Mielőtt azonban továbbmennénk, hagy hívjam fel a figyelmet, hogy az amatőr csillagászat során senki ne számítson olyan képekre mint amit a Hubble űrtávcső készít, de a saját kép – legyen akármennyire is életlen vagy gyenge – mindig rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy tudjuk, mi magunk készítettük azt.
Mindazonáltal ha az ember nem is szeretne asztrofotózni, a sima vizuális távcsöves észlelés is elképesztő dolog tud lenni, nem igazán lehet leírni milyen élmény az, amikor az ember először pillantja meg élőben a saját szemével a Jupiter holdjait, vagy a Szaturnusz gyűrűit, és általában mindenki első felkiáltása az, hogy “jé, ez mozog…”.
A továbbiakban feltételezem, hogy azért némi csillagászati alapismeretekkel már rendelkezünk és volt már távcső a kezünkben, máskülönben először sajátítsuk el inkább az alapokat és csak ezután vágjunk bele az asztrofotózásba.

Nézzük is gyorsan a hozzávalókat:

A távcső

Ez mindig nehéz választás, más távcső alkalmas bolygómegfigyelésre, más mélyég objektumok megfigyelésére és megint más a Nap megfigyelésére és persze amelyik jó vizuális megfigyelésre, az nem biztos hogy jó fotózásra is. Persze bármely távcsővel meg lehet figyelni bármelyik objektumot, azonban minden távcsőnek vannak jellegzetességei, amik a méretéből, fókusztávolságából és a típusából (tükrös, lencsés stb.) fakadnak és ezeket a fotózás jelentősen felerősítheti akár negatív akár pozitív irányba. Az én esetemben egy Sykwatcher 150/750-es newton távcsőről beszélünk, ez azt jelenti hogy 15 cm a főtükör átmérője, és 75 cm a fókusztávolsága. Általánosságban elmondható, hogy ez a távcső egy belépő kategória az asztrofotózás területén, ez alatti méretben nem igazán érdemes próbálkozni. Ugyanakkor a távcsőválasztás mindig kompromisszum kérdése is, ugyanennek a távcsőnek a nagyobb változata az 150/1200-as, ez már több mint 1 méter hosszú, ez bizony már autóban is körülményesen szállítható ha a megfigyelés hely nem az udvarban van.
A hosszú fókuszú távcsöveket általában bolygókhoz ajánlják, a rövidebb fókuszúakat pedig inkább mélyég objektumok megfigyelésére de ez csak egy ajánlás, igazából mindkettővel megfigyelhető bármelyik objektum, maximum a kép nem lesz olyan szép.
Az én távcsövem a következőképpen néz ki:

A mechanika

Egy távcső esetén fotózásnál a mechanika legalább olyan fontos mint maga a távcső. 200-300x-os nagyításon egy pici légfuvallat is több centis kilengéseket tud okozni a távcsőben mutatott képen ami egy fotó esetén csak egy elmosódott, elétlen pacát eredményez. Ugyanakkor egy stabil mechanikának jelentős súlya lehet. Az én esetemben egy EQ-3as mechanikáról beszélünk, teljes felszereléssel (távcső, óragép stb) kb. 20 kilogrammot nyom az egész, ez már az a súly amit az ember nem szívesen cipel 10 méternél messzebb és ez még mindig csak egy belépő szintű mechanika az asztrofotózáshoz. Ennél komolyabb mechanikák (EQ-5, EQ-6) 200/1200-as távcsővel simán elérik a 30 kg-os súlyt, ezt bizony már egy vékonyabb ember nem biztos hogy elbírja, ha pedig tényleg nem az udvaron van a megfigyelés pont hanem egy sötét helyen egy domboldalon, akkor mire a felszerelést az ember a kocsiba be/ki pakolja, addig alaposan megizzadhat és még a kedve is elmehet. EQ-3 alatti mechanikák (EQ-1,2) viszont nem igazán alkalmasak fotózásra. Összegezve, minél jobb távcső összeállítást választunk, az annál nehezebb, nagyobb és persze drágább is lesz, viszont annál jobb minőségű fotókat fogunk tudni készíteni, így mindenképp nehéz döntés hogy melyik távcső-mechanika kombináció a legjobb a számunkra.

A vezérlés

A fentiek alapján már van egy távcsövünk, van hozzá egy mechanikánk, de ha fotózni is akarunk, akkor nem ússzuk meg a vezérlést. Erre azért van szükség, mert a Föld fordulása miatt az égbolton lévő csillagok, bolygók ugyanilyen ütemben mozognak, nagy nagyításon pedig ez még gyorsabb lesz. 200x-os nagyításon a Jupiter egy távcsőben körülbelül 20 másodperc alatt halad ki a látható zónából. Vizuális megfigyelés esetén a kézi vezetés is elegendő lehet, azonban minden egyes alkalommal amikor hozzáérünk a távcsőhöz, az be fog remegni és ez lehetetlenné teszik a fotózást. A vezérlések legegyszerűbb és legolcsóbb fajtája az óragép, ez nagyjából pont ugyanolyan ütemben fordítja a távcsövet, ahogy a Föld fordul, én is ezzel dolgozok jelenleg. Viszont minél jobb képet akarunk csinálni, annál jobb vezetés szükséges, ezért komolyabb felszerelés esetén már külön kisebb távcsövet és kamerát használnak a vezetésre, tehát a kisebb távcső képén lévő objektumot a kamerán keresztül egy automata követi, így fordítja a megfelelő mértékben a nagy távcsövet. Általában jellemző, hogy a mélyég objektumok megfigyeléséhez szükséges a legprecízebb vezetés.
A következő videó illusztrálja, hogy milyen gyorsan is mozog a Jupiter, ha nem használunk vezetést (az apróbb remegések az instabil légkör miatt vannak): A Jupiter követés nélkül

A fényképezőgép

Nos, határ a csillagos ég (főleg árban). Alapvetően két dolgot kell tudnunk:
bolygókat kamerával szokták “fotózni” (valójában filmet rögzítenek vele), majd az így felvett képkockákból (sokszor több száz képkockából) számítógépes szoftver segítségével állítják elő a végső képet. Ennek az az oka, hogy a kamera általában kevésbé érzékenyebb mint az ember szeme, ugyanakkor több tucat képkockából akár jobb kép is összeállítható, mint amit szabad szemmel meg lehet figyelni.
Én is ezzel a módszerrel dolgozok, ilyen kamerák kb 20 ezer forinttól kezdődően kaphatóak, a következőekben majd ezt fogom bemutatni.
Ezzel szemben, mélyég objektumokat (galaxisok, csillagködök stb) DSLR (digitális tükörreflexes) gépekkel szokták fotózni hosszú expozíciós idővel, ahol az expozíciós idő akár több perc is lehet. Erre azért van szükség mert ezek az objektumok nagyok halványak, így sok idő szükséges mire kellő mennyiségű fényt tud összegyűjteni az optika. A hosszú expozíciós idő miatt szükséges a pontos, precíz vezetés és a stabil mechanika. Nos, itt tényleg határ a csillagos ég, az asztrofotózásra használt gépek igencsak drágák, áruk sokszor összemérhető a távcső árával, így hacsak nem rendelkezünk már ilyen géppel, elsőre nem ajánlom hogy belevágjunk, amíg nem sajátítottuk el az alapokat és biztosan tudjuk hogy az elszántságunk sem fog csökkenni.
A mélyég fotózásról ebben a blogban nem fogok különösen kitérni, lévén én meg sem rendelkezem ilyen géppel, így a továbbiakban csak a kompaktokat és a kamerával való fotózást fogom bemutatni.

Kompakt fényképezőgépek
Sokan szeretnének fotózni hagyományos digitális kompakt fényképezőgéppel, kétségkívül ez a megoldás a legegyszerűbb mivel általában ilyen gép ma már szinte minden családban megtalálható, de a hiányosságai miatt általában kevésbé alkalmas komolyabb fotózásra, se mélyégre se bolygókra. Mindazonáltal, a Hold ezeknek a gépeknek is kiváló témát nyújt, meglepően szép képeket lehet vele készíteni főleg. A továbbiakban bemutatom, hogy nekem mit sikerült alkotnom a saját kompakt fényképezőgépemmel összehasonlítva egy bolygókamerával.

Első fotóink

Összegezve, én a következő felszereléssel dolgozok: Sykwatcher 150/750 newton távcső és hozzá való okulárok, barlow lencsék, EQ-3-as mechanika, óragép+12Ah akkumulátor, Scopium kamera plusz egy kompakt fényképezőgép (Samsung s760) illetve egy laptop a film rögzítéséhez.
Első körben nézzük hogy milyen képekre számíthatunk ha szimplán belefotózunk a távcsőbe (afokális fotózás) egy mezei kompakt fényképezőgéppel (Samsung s760) és a Hold a célpont(sorrendben: 80x, 160x, 240x nagyításon):

A fentiek képek egész jól sikerültek, lévén a Hold egy ideális célpont az égen fotózás szempontjából, mivel látszólag nem forog a tengelye körül és jelentős fényerővel is rendelkezik. A Hold azért is jó célpont a kompaktok számára, mivel a nagy felbontás miatt a teljes Hold belefér a látómezőbe, ami nem igaz a kamerák számára. Az én tapasztalataim alapján a rövid záridő használatával (1/30, 1/45) szebb, élesebb képeket lehet készíteni mint hosszabb expozíciós idővel.

Azonban nézzük mi történik ha a Jupitert szeretnénk fotózni:

Igen, sajnos már a Jupiter (az egyik legfényesebben, legjobban látható bolygó) esetén is meglátszanak a problémák. Kompakt használata esetén a fényképezőgép lencséje nem távolítható el, és ez miatt a távcsőben is egy okulárt kell használni, a több lencse pedig több hibát és torzítást okoz. A bolygó részletei nem igazán figyelhetőek meg, bár a gép finomhangolásával (már amennyire ezt a gép lehetővé teszi), lehet javítani a képek minőségén, nekem a következő kép lett ezzel a géppel a legjobb képem (további digitális utómunkával persze még az ilyen képek is javíthatók valamennyire):

A következő lépésben nézzük meg hogy milyen képet készíthetünk az említett Scopium kamerával. Ez a kamera tulajdonképpen nem más mint egy speciális CCD webkamera, ami gyárilag el van látva infraszűrővel illetve olyan tokozással ami lehetővé teszi a távcsőhöz való csatlakoztatást. A kamerán nincs lencse, és a távcsőhöz sem kell okulárt alkalmaznunk, így a lencsehibákat minimalizálni tudjuk. A kamera felbontása 640×480 és maximum 30 fps-t tud, ez a két adat elsőre kevésnek tűnhet, ugyanakkor ez a speciális kamera képes arra hogy a videót nyers tömörítetlen formában vegye fel (erre azért van szükség hogy a lehető legjobb képet tudjuk később előállítani), ez azt jelenti hogy egy képkocka nagyjából 1 MB helyet igényel, tehát egy 10 másodperces videó 150-300 MB helyet fog igényel a számítógépünkön és egy éjszaka ilyenből több tucatot kell készítenünk. Az infra szűrőre egyébként azért van szükség, mert az égitestek nem csak a látható tartományban sugároznak fényt hanem a szemünk számunkra láthatatlan infra tartományban is, ezt azonban a kamera látja és jelentősen le tudja rontani a keletkező képet.
Ahhoz hogy a kamerával a megfelelő “nagyításban” tudjunk fotózni, szükségünk van egy megfelelő fókusznyújtóra, jelen esetben én egy 3x barlow lencsét használtam, ez azt jelenti hogy a távcsövem fókusza több mint két méter, pontosan 225 cm lett. Erre azért van szükség, mert a kamerában lévő CCD chip mérete kicsi, így ahhoz hogy nagy nagyítást (valójában felbontást) érjünk el, hosszú fókusztávolságra van szükségünk. Korábban említettem a vezetés fontosságát is, mivel nagy nagyításon az égitestek rettentő gyorsan mozognak, a következőkben óragép nélkül készült képeket fogok mutatni (a felvett videókból az ingyenes Registax nevű programmal készültek el a végső képek):

Nos ezek a képek már lényegesen jobban mint a kompakttal készültek, de még nem az igaziak.

Lássuk hát végül a legjobbakat. A következő képeket Scopium kamerával, 3x barlow-val, és óragépes vezetéssel készítettem (a negyedik képen még a Jupiter híres a Nagy Vörös Foltja is látható):

Azt hiszem a képek önmagukért beszélnek bámulatos a különbség a kompakthoz képest, de még a vezetés nélkülihez képest is. Itt jegyzem meg, hogy nem árt ha bírjuk az éjszakázást, mivel a fenti képek közül az első, ami életem eddigi legjobb Jupiter fotója lett, hajnal 3-kor készült, mivel ekkor volt optimális magasságon a Jupiter az égbolton. Igen, ez az egyik aprósága a csillagászatnak, az égitestek fénye pont úgy viselkedik mint a Nap fénye, tehát minél vastagabb légrétegen jön át, annál halványabb és vöröses árnyalatú és kevésbé részletgazdag lesz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minél közelebb van egy égitest a horizonthoz annál rosszabb képet tudunk csak készíteni és annál jobb megfigyelést tudunk végezni, minél magasabban jár felettünk az égitest.
Megjegyzem, a fenti képekhez hasonló részletességű és szépségű képeket láthatunk egy ilyen kaliberű távcsőben akkor is, ha szabad szemmel tekintünk a távcsőbe, tehát a Jupitert szabad szemmel is pont ugyanúgy láthatjuk, mint ahogy a fenti képeken is látható (sőt igazából még élesebben, még kontrasztosabban, ezt azért jó tudni, mert a mélyég objektumok viszont sokszor csak a képeken olyan szépek a hosszú expozíciós idő miatt, a távcsőbe betekintve már kevésbé látványosak).

Mélyég fotózás kompakttal

Korábban említettem, hogy erre DSLR gépeket használnak, én azonban kipróbáltam, hogy milyen képeket lehet elérni kompakt fényképezőgéppel is. A képek meglehetősen csúnyácskák, mindazonáltal az asztrofotós fórumokon olvasottak után mégis meglepődtem hogy ilyen képek is sikerültek, én rosszabbra számítottam. A tapasztalataim alapján arra kell figyelni hogy hosszú záridőt válasszunk (már amennyiben ez állítható a gépen), de ne többet mint amennyit a vezetés még korrigálni tud, továbbá a fényérzékenységet (ISO) is állítsuk magasabb értékre, nálam kb. 400-800-as ISO-val lettek a legjobb a képek (túl magas ISO-val viszont sok zaj is a képre fog kerülni, mint az majd látható az Andromeda galaxisról készült képemen).
A következő képek Samsung s760-al készültek, 50x nagyítás, 8 másodperces expozíciós idő és óragépes vezetés mellet.

Az első kép a Fiastyúk nyílt halmazról készült 200-as ISO-val, a második pedig az Andromeda galaxisról 1000-as ISO-val.

A továbbiakban még néhány képet mutatok be, amik a Scopium kamerával készültek a Holdról, jól látható hogy a Holdnak csak egy töredéke fér bele a látómezőbe ilyenkor, viszont maga a kép élessége és minősége sokkal jobb főleg nagy nagyításon is (gyakorlatilag fókuszreduktort kéne alkalmazni hogy nagyobb látómezőt érhessünk el és így az egész Hold beleférjen a képbe). A harmadik kép nagyobb nagyításon készült, a középen lévő kráter átmérője “mindössze” 100 km (Theophilus kráter), a mellette jobbra lévő apróbbé pedig 24 km (Madler kráter).

Frissítés: Feltöltöttem a csillagászati képeimet a Flickr-re: pzolee’s sky photos

%d blogger ezt kedveli: